Kriszti, cigi ez már több a kedves, kellemes verseléstől. Egyes szavaitok megérintettek, számomra ez /már/ művészet!
Ki vagyok én? Hogy minősítsek?
Vagyok, mint /majdnem/ minden ember, akinek megadatott, hogy gyermekkorában mélyen tűdőre szívhatja a békalencsés-nádsusogásos mocsárillatot és ezt /is/ megőrizze mint /egyik/ legféltettebb kincsét.
Azt Akarom tudni
"Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz
És hogy szembe mersz -e nézni a vágyaiddal.
Nem érdekel, hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért
És azért a kalandért, hogy életben vagy.
Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját,
Hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai,
Hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől
Hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e a fájdalmamat
És a fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd,
Vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak,
Hogy tudsz-e vadul táncolni az extázistól megrészegedve anélkül,
Hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak,
Reálisak és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.
Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni,
Hogy hű maradhass önmagadhoz.
Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e s ez által megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem minden nap pompázik,
És hogy tudod-e I.ten jelenlétéből meríteni életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni és
A tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!
Nem érdekel, hol élsz és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után,
Megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt,
Amire szükségük van.
Nem érdekel, ki vagy és hogy kerültél ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe és nem hátrálsz-e meg.
Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről,
Amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal és hogy igazán
Szereted-e azt a társaságot,
Melyet üres óráidra magad mellé választottál."
Nem tudom kitől származik az idézet, de nagyon szép...
Válasz a(z) 155-es üzenetre:szia:)
Ennek a versnek kétszer is neki futottam, mivel elsőre nem igazán tudtam megfejteni mit is akarsz mondani vele. de azt hiszem sikerült megfejtenem. Remélem
Bolyongásod a világban nem lesz hasztalan,
Előbb vagy utóbb megtalálod önmagad
Míg lelked az árnyékban kóborol
Egy fény gyúl a messze távolban valahol.
Válasz a(z) 153-es üzenetre:szia Kriszti.
Versed mély érzésekről árulkodik, amit csak egy érzékeny lélek diktál. Nekem tetszett.
köszönöm hogy itt jártál köztünk[ugrás az előzményre]
Én végtelen mezők mocsárillatát szívom magamba
Nem sikerült világom holt rácsait kínálom csak
s nincstelen istenek meséit hordja szét szavam
Várlak a dülöngélő házak között
kopasz virágok hajlítják fáradt fejük
lihegő bánat vitézek, tél hava
hívlak, nem tudom merre, hova
míg nem érzem ölelésed
nincs melege a nyári égnek
simogató szavaid enyémek
furcsán bántók, fehérek
Nem tudom, érzik-e a vének
mit várok, mit is remélek
zárt világok dalán
futó fémek szava mi enyém
s csikorgó hangjuk fülembe ül
Lágy langymeleg esők mossák arcomat
Végtelen mezők mocsárillatát szívom magamba
Várlak, s dülöngélő házak fölött
kopasz virágok hajlítják fáradt fejük.
Keresem a helyem...
Keresem a helyem, de nem találom...
elrejtem, kalitkába zárom.
Nem hagyom rácsok rezzenése elárulja hol vagyok,
a lelkem messze száll mint sóhajom.
Keresem a helyem, de nem találom...
nélküled az idő sem telik, csak várok.
Merre járok?
Nem itt kellene lennem érzem.
Az otthonom már nem meleg...
Ettől féltem!
Keresem a helyem...
Hol az utam, merre járok?
Szívem kalapál, mert nem találom.
Bohém éjjel
Ma éjjel szabad leszek újra...
csak egy pár órát adj!
Hadd halljam, ahogy pendül a gitár húrja.
Hadd érezzem a dal ritmusát,
a füstös kocsma illatát!
Hadd legyek most az éjjel nagy asszonya!
Nem leszek rossz nő ígérem,
a csillagos égbolt lesz a tanúja.
Kérlek engedj el! Ne tarts vissza,
ha reggel fölébredsz tiéd leszek újra.
Most még fiatal vagy lángol a szíved,
De ki tudja mi lesz ha tüzed fénye ernyed
Mikor nem hevíti szívedet buján a vágy
Mikor már csupán, már csak szeretetre vágysz!
Most még fiatal vagy és életvidám,
De sírni fogsz te is egy magányos éjszakán.
A szemed égni fog, s a szíved fájni, némán
S akkor megtudod mi az:
HIÁBA VÁRNI RÁM!
emlékfoszlányok mindig,
a sötét leple alatt tán
tükörben villanó fények
hamuvá enyésző emlékek
mintha minden tükör volna
agyamba képeket küld
kicsiny fénnyaláb iramlik
s látom, lassan kihült
minden
tűz már
nincsen
csak parázs
Válasz a(z) 138-es üzenetre:én meg hízott libaként beállok a sorba dor mögött. mert nekem a haiku, még mindig boci boci, meg ingyombingyom, de szívesen olvaslak [ugrás az előzményre]
Válasz a(z) 140-es üzenetre:
Természetesen legyezgetik hiúságomat az elismerő szavak, de nem vágyok babérokra. A vers-féleségeimet nem publikáltam sehol, csak néhány jóbarát ismeri őket.
A bizalmat köszönöm.[ugrás az előzményre]
Pedig ez az írás - nagyon jól eltalált! Ha itt nem olvastam volna, akkor eszembe sem jut, hogy közzétegyem az írásaim egy részét. De mert úgy láttam, hogy több itt az igazi, jó értelembe vet szellem (és szellemesség), mint a tucatszámra alakuló irodalmi-művészeti portálok többségében, úgy gondoltam, talán méltó helyük van itt is.
Egyébként ez a versed és a haiku-id termékeny lelkületet vélnek Benned felfedezni. Ezekkel az írásaiddal máshol is megjelenhetnél. No, nem az országos, nagy terjesztésű irodalmi lapokban, mert azok többségében csak trágyát közölnek, és nem szívlelik a társadalom és rendszerkritikát. Azt ugyanis nem lehet jól eladni. De mindig vannak kivételek. És szívem szerint be is vinnélek az egyikhez (ha még ezt nem publikáltad volna sehol). A többi a főszerkesztő dolga. Övé minden döntés... Mit gondolsz erről? Kérlek, írj nekem levelet.[ugrás az előzményre]
Válasz a(z) 136-es üzenetre:csak ismételni tudom dor4 hozzászólását. köszönöm hogy megtiszteltél minket a látogatásoddal, és illatozó virágot hintettél a kiskertembe.
szeretettel
Anikó[ugrás az előzményre]
Válasz a(z) 135-es üzenetre:
Egyszer "valakinek" ezt írtam:
"Szélvészként száguldó szilaj táltos vagy, én pedig szuszogó kacsaként totyogok utánad..."
Megismétlem ![ugrás az előzményre]
Akár a szőke test, nádszál, mi törékeny,
az íve mint a villám fénye holdsugárban
s kamasz szeszély cikázott a szürke élen.
Ma már haszontalan kincs: eltűnt szamurája
a földnek, ahonnan származol; se vérben,
se gyilkoló csatában, se nappal se éjben
soha többé nem élsz már tárgy – halál halála.
Vajon ki lelke voltál, mely lovag családja
kötötte össze, rég, útja szellemével
utad, hol ötvöződött a jellem ésszel
s mikor s kiken ült pengéd végzetes csapása?
Csodálva utállak; mert az emberélet
varázslatos, skizofrén mása alkotása
s kezembe venni: bűn. Érinteni – vétek.
Ha fiatal – bolond! ha öreg – megbolondul:
ugyanaz a harang, csak éppen másképp kondul,
de az is meglehet, én vagyok a süket
s csikorgó agykerekem hallom vissza rosszul.
...és egy este a kocsma sarkában hallgatom,
hogy miként is beszélget két munkás: ... “valahogy
eltelt s monoton-menetem velem foszlik szét,
amiként e falakon körző árnyalakok...”
Úgy élni mint mások – nem az én utam.
Utamon virágok – nem az én utam.
Tettem, mit tettem s lettem ami lettem;
föl, hozzád sem vágynom – nem az én utam!
Akárhányszor fordult is utamon szekerem,
mindig tudtam: szélfútta víztükör életem.
Mert bárhogy őrlődtek gondolataim, végül
ugyanoda jutok: voltam, vagyok s nem leszek.
