név:
jelszó:


oldal a kedvencekhez



Hódíts emailben!
Vágyad tárgyának email címe:






Eropolis

itt vagy: Eropolis >




Felhasználói feltételek "HÁZIREND"

Eropolis működését szabályozó feltételrendszer, azaz a ''HÁZIREND'' minden felhasználó részére kötelező érvényű rendelkezéseket tartalmaz, ezért azok esetleges figyelmen kívül hagyása vagy megsértése szankciót vonhat maga után.

A felhasználó, a fent hivatkozott szabályzat tartalmának, maradéktalan elfogadására és betartására a regisztrációs űrlap kitöltése során, azzal egyidejűleg tett -büntetőjogi felelőssége tudatában- feltétlen elfogadó nyilatkozatot.

A felhasználó által megvalósított, bármely működési szabályzat ellenes magatartás során, az arra való hivatkozás, - amely szerint a felhasználó a szabályzat tartalmát nem ismeri, illetőleg azzal nem ért egyet, - nem releváns, azaz, nem mentesítő körülmény, az esetlegesen alkalmazandó szankció érvényesítése során.

A felhasználónak jogában áll Eropolis szolgáltatásait (partnerkereső hirdetés megjelentetése, elektronikus levelezés Eropolis többi felhasználójával, részvétel a közösségi szolgáltatásokban) a házirendnek megfelelően használni.

Tilos a felhasználói felületen, vagy a fórum, blog, chat használata során bármely olyan szöveg, kifejezés, hirdetés megjelenítése, használata, amelynek tartalma -vagy valamely kitétele- a jelenleg hatályos magyar jogszabályokban  szabályozott bármely törvényi rendelkezésbe ütközik, vagy annak megsértésére lehetőséget ad.

Ezen felhasználók (vagy a jogszabályba ütköző tartalom) minden előzetes figyelmeztetés nélkül, azonnali hatállyal (moderálásra) törlésre kerülnek.

Eropolis felhasználói által megvalósított magatartások során a jog illetve e szabályban foglalt tartalom betartását, így a rendeltetésszerű s jogszerű felhasználói joggyakorlást Eropolis moderátorai és választott ''bírái'' ellenőrzik.

A felhasználó köteles a moderátorok, illetve a bírók által történő, s az esetleges  rendeltetés-ellenes joggyakorlására történő figyelmeztetés alapján a kifogásolt magatartását azonnali hatállyal megszüntetni, illetve az általa közzétett, a házirendet sértő adatokat eltávolítani vagy megváltoztatni, ellenkező esetben a moderátorok illetve a bírók vele szemben az alábbi szankciókkal léphetnek fel:

  • írásbeli figyelmeztetés elektronikus levél útján;
  • felhasználói jogosultságok megvonása adatmódosításig, mely esetben a felhasználó jogosultságait visszakapja, miután megváltoztatta a házirendet sértő adatait;
  • felhasználói jogosultságok megvonása 24 órára, mely esetben a felhasználó jogosultságait a kiszabástól számított 24 óra múlva automatikusan visszakapja;
  • felhasználói jogosultságok megvonása 1 hétre, mely esetben a felhasználó jogosultságait a kiszabástól számított 1 hét elteltével automatikusan visszakapja;
  • felhasználói jogosultságok megvonása a büntetés visszavonásáig, mely esetben a felhasználó jogosultságait automatikusan nem kapja vissza, azokat egy bírónak ill. moderátornak kell újra engedélyezni;
  • felhasználó végleges letiltása és törlése Eropolis rendszeréből.

Az a felhasználó, akinek a jogosultságait megvonták, jogosult a bírókkal ill. moderátorokkal elektronikus levelezést folytatni, illetve adatait módosítani.

  1. A felhasználó tudomással bír arról, hogy Eropolisban szigorúan  tilos 18 éven aluliaknak tartózkodni, vagy őket keresni!
    A  megadott  18 éves korhatárra vonatkozó kikötés ugyan szigorúbb, mint a jelenleg hatályos magyar jogszabályok szerint az önálló szexuális tevékenység gyakorlására vonatkozó korhatár, Eropolis azonban olyan Internetes szolgáltatást kíván nyújtani, amelyet (adott esetben a hirdetések tartalmára való tekintettel is) kizárólag csak azok a személyek vehetnek igénybe, akik 18. életévüket betöltötték, és önállóan, minden kényszer és fenyegetés nélkül, szabad akaratukból, cselekvőképességük birtokában kívánják szexuális tevékenységüket gyakorolni, s ahhoz partnert keresni.
  2. A felhasználó köteles Eropolis által nyújtott bármilyen felhasználói jogosultságát rendeltetésszerűen, mások személyiség-jogaira történő különös figyelem mellett, annak betartásával gyakorolni.
    Az a felhasználó, aki jogait bírói, illetve moderátori figyelmeztetés ellenére is továbbra is rendeltetés-ellenesen illetve jogellenesen gyakorolja, moderálásra kerülhet.
  3. Minden felhasználó köteles a valóságnak megfelelő adatokat, tényeket, körülményeket feltüntetni a felhasználói felületén, annak tudomásul vételével, hogy azok az adatok, amelyek személye beazonosítására esetlegesen alkalmasak lennének, az oldal működtetői által a hatályos jogszabályok (Az adatvédelemről) szigorú betartása mellett, titkosan vannak kezelve.
    A felhasználó által szándékosan nyilvánosságra hozott adatok, körülmények, tények tekintetében Eropolis működtetői minden felelősséget elhárítanak.
  4. A felhasználó tudomással bír arról, hogy az általa a regisztráció során megadott, valamint a részéről nyilvánosságra hozott adatok tekintetében büntetőjogi felelősség terheli, amennyiben azok nem felelnek meg a valóságnak vagy azok feltüntetése más személyhez fűződő jogokat veszélyeztetnek, vagy sértenek, különös tekintettel pl. a felhasználó által megadott telefonszámra, e-mail címre, névre, lakcímre.
    A felhasználó kijelenti, hogy tudomással bír arról, hogy saját személyéhez kötött telefonszámát csak Eropolis által megadott telefonszámra küldött SMS-el történt hitelesítés után (un. ''örömpolgári státusz'' megszerzését követően), kizárólag a "nyilvános vágyak" rovatban, s ott is csak a rendszer által automatikusan megjelentetett módon hozhatja nyilvánosságra.
  5. A felhasználó adatlapjához kizárólag csak olyan képi, hang- ill. mozgóképi anyagot jogosult feltölteni, amelyek őt ábrázolják, illetve az ő személyéhez kötődnek. Ez alól a szabály alól csak az ún. Nonfiguratív, illetve animációs jellegű ''bélyegképek'' képezhetnek kivételt. A felhasználó a videochat szolgáltatásban nem hozhat nyilvánosságra rögzített hang- ill. mozgóképi anyagot, csak és kizárólag saját webkamera képének és mikrofon hangjának azonnali, élő nyilvánosságra hozására jogosult.
    A felhasználó kijelenti, hogy tudomással bír arról, hogy amennyiben más személy képi vagy hanganyagát sajátjaként tünteti fel, azzal személyhez fűződő jogokat, illetve adott esetben szerzői jogokat sért, amely magatartása miatt kizárólag őt terheli mind a polgári jogi, mind a büntető jogi felelősség.
  6. Tilos egy felhasználói lapon (hirdetésen) bármilyen nemű (hetero-, bi- vagy homoszexuális) kapcsolatban egymáshoz tartozó személyeknek együttes partnerkereső hirdetést elhelyeznie.
    Tekintettel arra, hogy a szexualitás gyakorlása minden cselekvőképes személy szuverén joga, ezért abban az esetben, ha egy felhasználó bármilyen nemű, de már meglévő partnerével kíván szexuális életük során, közösen, más harmadik személyt/személyeket ill. párt keresni, azt kizárólag úgy teheti meg, hogy mindketten, egy-egy, a nemi identitásuknak megfelelő jellegű,  valós tartalmú felhasználói lapot regisztrálnak, s az így létrejött, külön-külön is létező személyes adatlapjukat a ''párként jelölöm meg'' funkcióval összekapcsolva jelzik minden más, harmadik személy irányában, hogy ők ''párként'' keresnek partnert/partnereket.
  7. Egy személy kizárólag egy felhasználónevet, s az ahhoz tartozó felhasználói felületet birtokolhat, s használhat Eropolisban.
    Amennyiben egy személy több felhasználónévvel és ahhoz kapcsolt felhasználói felülettel (akár eltérő, akár hasonló jellegű tartalommal) rendelkezik Eroplisban, s azokat a moderációs figyelmeztetést követően haladéktalanul, nem szünteti meg, illetve csökkenti le egyre, akkor minden további külön figyelmeztetés nélkül az összes felhasználó-felülete törlésre kerülhet.
  8. A 7. ponthoz szorosan kapcsolódóan, tilos egy felhasználónevet illetve az ahhoz kapcsolódó felhasználói felületet egynél több személynek használni.
    Eropolis lehetőség nyújt az ún. ''örömpolgári'' státusz megszerzésére. Az ''örömpolgári''  státuszú személyek számára a rendszer több felhasználói opciót biztosit.
    A fenti opciók közé tartozik pl. a saját külön chat szoba, blog, fórum téma, csoport létrehozásának,  lehetősége is.
    A csoport szervezője és vezetője kizárólag csak örömpolgár lehet. Az általa létrehozott csoporthoz kapcsolódó minden személynek külön regisztrációval és felhasználói felülettel kell rendelkeznie.
  9. Tilos a felhasználó adatalapján bármilyen jellegű, Eropolison kívüli más weboldal feltüntetése, megjelölése, illetve arra történő utalás.
    Kivételt képez, ezen tilalmon belül, a fórumon való kommunikáció során történő, kizárólag az ott folyó aktuális témához megjelölt weboldal címe, amely weboldalon található tartalom úgymond ''link''-szerűen kapcsolódhat a fórumon írtakhoz. Minden más esetben történő weboldalra vonatkozó megjelölés moderálásra kerül.
    Kizárólag a rendszer üzemeltetőjével kötött előzetes megállapodás alapján, ellenérték fejében, van lehetőség Eropolison belül bármilyen jellegű termék népszerűsítésére utaló szöveg megjelenítetésére.
    Minden más esetben az ilyen jellegű és tartalmú szöveg azonnali hatállyal törlésre kerül.
    Ez az általános tilalom nem vonatkozik az ún. fizetett banner-hirdetések tartalmára és elhelyezésére, mely megjelentetésére kizárólag az oldal működtetőivel történő előzetes megállapodás után  van lehetőség.
  10. Eropolisban, korlátozott körülmények között, de lehetőség van az ún. üzletszerűen végzett, erotikus munkavégzésre utaló tartalmú partnerkeresésnek, valamint üzletszerűen nyújtott masszázstevékenységnek.
    Az ilyen tartalmú felhasználó felületek megjelenítésére azonban kizárólag csak Eropolis "Türelmi zóna" megjelölésű negyedében van lehetőség.
    Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az 1996. évi I. törvény 2 § 41.) pontja alapján reklámnak minősül az ellenérték vagy ellenszolgáltatás fejében közzétett és meghirdetett minden fajta, jellegű szolgáltatás.
    Az 1997. évi LVIII. törvény 5/A § (3) bek. alapján tilos közzétenni a szexuális szolgáltatás reklámját. A fentiek értelmében a "Türelmi zónán" belül is szigorúan tilos az erotikus munkavégzésre utaló partnerkereső hirdetésekben a felhasználó által az általa nyújtandó szexuális  szolgáltatás árának vagy ellenértékének bármilyen módon történő feltüntetése. Amennyiben a hirdetés a jogszabállyal ellentétben ár vagy ellenérték megjelölést tartalmaz akkor, azon felhasználó regisztrációs lapja minden előzetes figyelmeztetés nélkül, azonnali hatállyal (moderálásra) törlésre kerülhet.
    Tilos a "Türelmi zóna" negyedén kívül bármely más negyedben az üzletszerűen végzett szexuális szolgáltatásra irányuló tartalmú, vagy kifejezésű felhasználói lap létrehozása, valamint szigorúan tilos, még e negyedben belül is, a szexuális szolgáltatás elvégeztetése céljából személyek keresése, s részükre bármilyen jellegű üzleti ajánlat megtétele.

Az oldal által a felhasználók részére biztosított jogok és lehetőségek -amennyiben azok, a felhasználók részéről, jog- illetve szabályszerűen- kerülnek gyakorlásra, remélhetőleg mindenkinek (személyiségi jogainak maximális védelmével, anonimitása megőrzése mellett) kizárólag pozitív élményeket, és sikeres, eredményes partnerkapcsolatot hoznak majd Eropolisban. Az oldal létrehozói illetve üzemeltetői ennek céljából s reményében alkották meg a fenti szabályzatot.

Ha úgy érzed igazságtalanul büntettek panaszt itt tehetsz!: info@szex.org.hu 

Adatvédelem és megtekintési feltételek "licecszerződés"

Emeltszintű hozzáférés "Örömpolgár"

Bírák választása

Segítség Pároknak

 

 






Pörgő fórumok:

Hogy jutottál...
vezető: nikycica
írt: klux


Bevállalod?
vezető: mamamamaci
írt: latzee1
Nemi úton ter...
(negyed fóruma)
írt: pecsiferfi
swinger buli n...
vezető: bombika15
írt: bombika15
swinger házib...
vezető: csaba34
írt: janos86


 








copyright 1997-2010. visiophone kft. | jogi nyilatkozat | házirend | média ajánlat | térkép | segítség