Olyat csináltam a múlt héten, amit még soha!

Az történt, hogy kaptam az élettől egy apró ajándékot. 

Úgy alakult, hogy a dolgos hétköznapok alatt is kaptam a gyerekeimből, pontosabban az iskolás hétköznapjaikból,  és nem csak egy csipetet. 
Igen csipetet, mert eddig ezt csak csütörtökönként sikerült abszolválni néhány órára, amikor is én szoktam általában értük menni a suliba.  

Ezen a röpke héten a két sarjam anyja elment a ködös Albionba, és én rám szakadt ez a kellemes teher. Teher, mert az is vele járt, hogy majd egy órával korábban kellett kelnem a szendvicsek, tea és egy hajzuhatag miatt, nem beszélve az én munkaidőm miatti korábbi indulásról.

De ajándék is volt egyben, mert abból is kaptam egy kis ízelítőt, ami a válásnál a legtöbb szívfájdalmamat jelentette: a hétköznapi történetekből és a hozzájuk tartozó beszélgetésekből. 
Az osztálytársakkal történt balhékból, az apróbb igazságtalanságokból, a versenyre való felkészülésből,   kis csacsogásból, egy kötelezően megtanulandó versből, "Amire soha nem lesz szükségem!" (mindez egy nyolc éves szájából:D ), és az esti, időben ágyba kerülés nyűgéből.

És mit is csináltam, amit még soha? Mindkettőt én vittem iskolába. :)